A jógával már nagyon korán, kamasz koromban ismerkedtem meg, rögtön szerelem volt első látásra.

Rólam

2015-ben született meg a gondolat, hogy oktatni is szeretném. Azóta elvégeztem a dinamikus jóga oktatóit, és Tatán kezdtem el oktani, megszületett a második szerelem.

Majd a tudásvágytól hajtva elvégeztem 2017-ben az Atma Center oktatói képzését, melyben vinyasza flow, agni jóga, és yin jóga oktató lettem. A tanulás nem állhatott meg, jópár workshop, majd az astanga oktatói tanfolyam következett 2018-ban. Azóta is folyamatosan, és töretlen lelkesedéssel tanulok.

Tudjon meg többet

erzsijoga.hu

Óratípusok

Tekintsd meg, hogy milyen jógaoktatásokban részesülhetsz nálam!

Agni-jóga

Ha fogyni szeretnél, ha erősödni szeretnél, ha szeretnél hajlékonyabb lenni, megfiatalodni, vagy egyszerűen csak jól érezni magad a bőrödben, akkor az Agni jóga órát neked találták ki! Az Agni jóga 30 jógapóz dinamikus egymásutánja röpke másfél óra alatt, felmelegített teremben.

Tekintsd meg, hogy milyen jógaoktatásokban részesülhetsz nálam!

Astanga jóga

Kezdő gyakorlás, de mégis erőteljes. gyere ha szeretnél erősödni, szeretnél tudatosabb lenni, szeretnél hajlékonyabb lenni, ha szeretnél fejenállni,vagy egy szuper csapatba tartozni  Az Astanga jóga ma is gyakorolt formája T. Krishnamacharya egyik tanítványának, Sri K. Pattabhi Jois-nak köszönhetően vált ismertté az egész világon.

Tekintsd meg, hogy milyen jógaoktatásokban részesülhetsz nálam!

Csípőnyitó vinyasza

A csípőnyitó vinyásza félúton helyezkedik el a kitartott, és a dinamikus jógagyakorlás között. Dinamikus napüdvözletekkel készítjük fel a testet a jógagyakorlásra, majd 8 légzésig kitartott ászanákkal folytatjuk, a végén 10 perces meditációval zárunk.

Tekintsd meg, hogy milyen jógaoktatásokban részesülhetsz nálam!

Jógapilatesz

Az óra bemelegítéssel indul, majd fokozatosan emeljük az intenzitást, beindítjuk az izzadást. Az óra flow jellegű, egy folyamatos áramlás. Mellette belecsempészünk pilátesz elemeket is, erősítünk és nyújtunk egyszerre. Nagy fókuszt kap az órán a core izmok erősítése, több a plank tartás, és a dinamikus erősítés.

Tekintsd meg, hogy milyen jógaoktatásokban részesülhetsz nálam!

Kezdő dinamikus jóga 

Számíts egy lassabb ütemű gyakorlásra. Ahol az ászanákat/testtartásokat pontosan kivitelezzük, nagy szerepet kapnak a gerincmobilizáló, váll és  csípőnyújtó, hát erősítő gyakorlatok. Sokat fogok javítani, segítek, hogy kialakuljon a helyes testtudatod, hogy berögzüljön a helyes ászana kivitelezés. Az órán el fogsz fáradni, de mindig figyelünk majd a határaidra.

Tekintsd meg, hogy milyen jógaoktatásokban részesülhetsz nálam!

Kezdő gerinc központú jóga

PowerFlow

Intenzív, teljes testre ható irányzat, keveri a vinyaszaflow, áramló jellegét, a hatha jóga stabilitásával, és precíz kivitelezésével. Az óra 5 kör napüdvözlettel indul, mely a test bemelegítését adja meg, és felfokozza a testhőt. Majd egy  kitartott sorozat következik, melyben  minden ászanát/jógapózt 8 légzésig tartunk ki, az oktató folyamatos segítségével igazításával kísérve.

Tekintsd meg, hogy milyen jógaoktatásokban részesülhetsz nálam!

Vinyasza flow

A vinyasza flow számomra egy belső dallam, ami megszólal a lelkemben a testemben, és kifejeződik a mozgásban. Mindig van egy fő irányvonal, ami mentén haladunk, legyen az lassú belefeledkezős, vagy táncosabb erőteljesebb mozgás, de mindig belülről jön.

Vinyasza flow

Tekintsd meg, hogy milyen jógaoktatásokban részesülhetsz nálam!

Magánóra

Az óra időtartalma 60 perc. A magánóra alkalmával csak veled/veletek foglalkozok, teljes a figyelem, garantált a fejlődés. Az óra alkalmával lehetőség van speciális problémák kezelésére, mozgásszervi bajok, panaszok enyhítésére.

Magánóra

Tekintsd meg, hogy milyen jógaoktatásokban részesülhetsz nálam!

Chandra Krama

Ez a sorozat leveszi a terhet a vállakról és a felsőtestről. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a test alsó felére, a derékra, a csípőre, a medence körüli területekre és a lágy, mégis erős hasi részre.

Chandra Krama

Órarend

Jelenleg elérhető óráim, és a helyszínek.

HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombatVasárnap
Chandra krama Buddha Gym 17:30 - 18:50Kezdő dinamikus jóga Almásfüzítő Sün Balázs óvoda 18:00 - 19:10Kezdő gerincközpontú jóga Trambulin mozgásközpont Tata 17:30 - 18:40Kezdő jóga Családsegítő Tatabánya 16:15 - 17:30Kezdő dinamikus jóga Buddha Gym 18:00 - 19:10 Agni jóga Buddha Gym 09:00 - 10:30
Power Flow jóga Buddha Gym 19:00 - 20:15 Csípőnyitó vinyasza Buddha Gym 19:00 - 20:30Vinyasza flow Buddha Gym 19:00 - 20:15Jógapilatesz Buddha Gym 19:15 - 20:30 Kezdő astanga jóga Buddha Gym 14:00 - 15:30
HétfőChandra krama Buddha Gym 17:30 - 18:50Power Flow jóga Buddha Gym 19:00 - 20:15
KeddKezdő dinamikus jóga Almásfüzítő Sün Balázs óvoda 18:00 - 19:10 
SzerdaKezdő gerincközpontú jóga Trambulin mozgásközpont Tata 17:30 - 18:40Csípőnyitó vinyasza Buddha Gym 19:00 - 20:30
CsütörtökKezdő jóga Családsegítő Tatabánya 16:15 - 17:30Vinyasza flow Buddha Gym 19:00 - 20:15
PéntekKezdő dinamikus jóga Buddha Gym 18:00 - 19:10Jógapilatesz Buddha Gym 19:15 - 20:30
VasárnapAgni jóga Buddha Gym 09:00 - 10:30Kezdő astanga jóga Buddha Gym 14:00 - 15:30

Jelentkezni szeretnék!

Hírek

2023. 03. 30.
Lezárult a tavaszi jógatáborunk! Nagyon hálás vagyok a jógásaimnak, hogy eljöttek, és együtt élhettük át. Az időt is mintha nekünk rendelték volna, pénteken verőfényes napsütésben érkeztünk, és kitartott az idő egész hétvégén, szerintem még le is értünk kicsit. A kezdeti ijedtség, h a szálloda területén semmilyen mobilszolgaltatas nincsen, hamar...